Sajtó :)

Bár az én blogom az én váram :) előre is elnézést kérek, most dicsekedni fogok. 
A babavarrás ugyanis  elsősorban a hobbim, kikapcsolódásom, nagy szerelemem, és végtelenül boldog vagyok minden visszajelzésnek, ami ezzel kapcsolatos, jöjjön az vevőtől, zsűritől vagy újságírótól. 
Mivel úgy gondolom, remélem, a blogomat olyanok olvassák, akik nemcsak a babáimat, hanem engem is kedvelnek, talán  nem a dicsekvést, hanem az örömet olvassák ki belőle. Mert én már csak ilyen genetikai hibás vagyok, a bosszúságot, bajt, problémát igyekszem magam, vagy szűk családi- baráti körön belül megoldani. A jót, a szépet, a mosolyt azonban szívesen megosztom, remélve, hogy nem irigységet, hanem együttes örömködést váltok ki vele. És talán ezek a bejegyzések biztatást, bátorítást is adnak a hozzám hasonló amatőröknek, hogy lehet, kell, és érdemes alkotni.

Kb. egy hónapja FB-n találtam A Mi Otthonunk magazin karácsonyi pályázatát, (ha jól emlékszem Áginál láttam, köszönet érte) ahová sk. dekorációkat vártak. Ugyan a manócskám elsősorban játék, szerintem olyan kis kedves, jópofa, hogy dekorációnak is megállja a helyét, úgyhogy pályáztam vele. A zsűri meg díjazta :)

Időközben megjelent a betlehemi kiállításról készült szépséges háromnyelvű album benne az én munkámmal is.


És végül, de csak azért mert ezt kaptam utoljára, Gina szólt, hogy a Színfolt 5. számában a nyári AMKA kiállításról megjelent összeállításban látható Mariska is. Sőt, nemcsak hogy szólt, de elintézte, hogy utólag kapjak egy példányt belőle. Köszönöm Gina, tündér vagy :) És köszönöm a Magyar Foltvarró Céh illetékeseinek is, nagyon jólesett a kedvességük.

Nos, jó ideig azt hiszem ennyi a dicsekvés, de remélem, hogy azért még folyt. köv.

A couple of my works appears on magazines and albums and I'm glad to share them with you :)

Megjegyzések

Mona üzenete…
Van egy kedvenc reklámszlogenem, amit sokáig elcsépeltnek, túlzónak, üres locsifecsinek gondoltam... Szép lassan, de biztosan megváltozott a véleményem erről a dologról, nem emlékszem már, hogy mi indította el ezt a változást, de örülök, hogy így tett... és most szeretném benned, feléd is elindítani, továbbadni, mert... Mert megérdemled!:) És hogy mi ez a reklámszlogen? Hát, az hogy: "Mert megérdemlem!"
Gratulálok a sikereidhez!
Névtelen üzenete…
Gratulálok a sok szép sikerhez.Jövőre is Áldott, alkotásokban gazdag új évet kívánok.
Rózsa
Julcsi üzenete…
Ó, ne gondold! Inkább azt gondold, hogy jön még sok-sok!
Mert igaz az elcsépelt mondás: mert megérdemled!:)
ezkriszti üzenete…
Örülök veled. Aledi babáknak és a munkádnak sajtója van. Ez jó!! :-)
Fércművek üzenete…
Gratulálok! Olyan jó érzés ilyenről olvasni, ilyet látni. Nyomtatásban lenni nagyon különlegesen jó érzés. :)
a Matula ikrek üzenete…
Gratulálunk!
:o)
Megérdemelten ott a helyed mindegyik fórumon.
motymoty üzenete…
Gratulálok, megérdemelted! :)
patonaifabian üzenete…
Olyan jó ezt olvasni, hallani, és én olyan büszke vagyok ilyenkor....bizony ám! Gratulálok!!!
Juci üzenete…
Gratulálok! Nagyon szépek, kedvesek a babáid! Nem csoda, hogy ilyen sikereket aratsz Velük!
A Betlehem a kedvencen! :)
Csipkeherceg üzenete…
Szívből gratulálok:-)
Kathy üzenete…
Gratulalok, tovabbi szep sikerek kivanok! Meg nagyon sok ilyen bejegyzest szeretnenk olvasni! :)
bemka üzenete…
Én is gratulálok :)
agnesordog üzenete…
Szívből gratulálok !
Nagyon jó látni, hogy az igényes, szép, kézzel /szívvel/ készült tárgyaknak kezd becsülete lenni ebben az országban is!!
Alkoss még sok szépet.
F.Gina üzenete…
Nagy-nagy gratula ! Jó volt olvasni, örülök a sikereidnek ! Pussz :))
Hajszi üzenete…
Gratulálok! Minden babád gyönyörű, nem is csodálkozom, hogy egyik a másik után nyer elismerést :)
Krizantám üzenete…
Olyan jó, ha megosztod az örömödet, mert látod én most annyira örülök a sikerednek, mintha velem történt volna!
Pontosan az ilyen fantasztikus alkotóknak van nyomtatásban a helye!
Nagy ölelés és gratulálok!
Kriszta
Névtelen üzenete…
Gyönyörűek a munkáid, és nagyon jó, hogy ezt más fórumokon is sokan megismerhetik! Gratulálok!!!!
Aledi üzenete…
Jaj, lányok! (és László:) Annyira kedvesek vagytok! Bevallom, ezért is szeretem megosztani a jó híreket, szívmelengető érzés ilyen hozzászólásokat olvasni. Szép napom lesz, ez már biztos, köszönöm :)
Szabó Zsófia üzenete…
Kedves Adél! Én is csatlakozom az előttem szólókhoz. Gratulálok, és nagyon örülök a sikereidnek! :D Bevallom, én egy kicsit elfordultam az AMKA-tól, amikor pár évvel ezelőtt leszólták a munkáimat (igen, többet is, többen is). Most azonban, hogy olvastam a soraidat, melyekből árad a jókedv és a büszkeség (áradjon is!!!), még inkább megerősít korábbi elhatározásomban, hogy újra próbálkozom. Mert ahogy írtad: "És talán ezek a bejegyzések biztatást, bátorítást is adnak a hozzám hasonló amatőröknek, hogy lehet, kell, és érdemes alkotni." Így van. Köszönöm, Adél! :o)))
Aledi üzenete…
Zsófi, leszólták?! Tény, hogy ahogy beszélgettem más alkotókkal, sokan mondták, hogy visszautasították a munkájukat. De gondolom van egy stílus, egy összkép, és aszerint válogatnak, hogy az adott mű beleillik-e. Engem pl. a Wamp utasított vissza, de nem gondolom, hogy ez azt jelentené, hogy nem jó, amit csinálok :), egyszerűen nem illik oda. Szerintem, ha olyan pályázatot indítanak, aminek a témája úgy gondolod illik hozzád mindenképp próbálkozz :)
Szabó Zsófia üzenete…
Igen, köszi, Adél. Utólag belegondolva, ez lehetett a helyzet.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babavarrás, avagy hogyan NE varrjunk babát

Maci rugdalózóból - emlékmaci