Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2011

Kötő- és horgolótű tartó

Kép
Van úgy, hogy valaki első látásra ellenszenves, aztán ha az ember megismeri megváltozik a véleménye, mi több kedvelni fogja az illetőt. Nos, így jártam én egy kolléganőmmel :) Eleinte kölcsönösen nem kedveltük egymást, aztán, ahogy megbeszéltük a nézeteltéréseket, és vettük a fáradságot, hogy kicsit megismerjük egymást, kiderült tulajdonképpen mindketten jófejek vagyunk :) Mióta horgolni is kezdett még több közös nevezőnk van, úgyhogy szülinapjára megleptem egy kis kötő- és horgolótűtartóval. Nekem tetszik, egyszer majd magamnak is készítek, majd egyszer biztos...



Knitting needle case for my fellow worker.

Advent

Kép
Mert alapvetően nagyon is hagyománytisztelő nőszemély vagyok, készült egy teljesen szabályos adventi koszorú is. Idén ilyen visszafogott lett.

Mindenkinek békés, nyugodt, stresszmentes adventi készülődést kívánok!  Próbáljuk elfelejteni a válságot, álságot :), az év végi hajrát, a (fölösleges) ajándékok utáni rohangálást, és adjuk át magunkat az ünnepvárásnak. Kellenek az ünnepek, és az ünnep úgy az igazi, ha (főleg lélekben) felkészülünk rá, várjuk, akarjuk. Nem az a fontos, hogy mi mennyibe került, hogy tiszta-e az ablak (az enyém nem, és azt hiszem így is marad :), hanem az, hogy együtt vagyunk, együtt várjuk a csodát. Mert csodák igenis vannak, rajtunk áll, hogy észrevesszük-e.

Újrahasznosított

Kép
Colette játékot hirdetett, miszerint készítsünk adventi koszorút újrahasznosított anyagokból. Időm semmi, természetes hát, hogy részt veszek benne :) Imádom a gyapjúfilcet, a piacon fellelhető összes árnyalatból van készletem. Mivel elég drága minden kis lehulló apró darabot elteszek, jó lesz még valamire. Persze aztán többet feléjük se nézek, nincs türelmem a tasakban keresgélni, úgyhogy a legapróbb darabkát is a nagyobb filcből vágom. Így ezek a maradékok csak gyűlnek, gyűlnek.... Most mindenképp ezt szerettem volna hasznosítani. 

Reklámújságot megcsavarva hajtogattam egy kis kört. Ajtóra szántam ezért elég apróka, 13 cm az átmérője. Dróttal körbetekertem. Majd csíkokra vágott újságdarabkákat ragasztottam rá körkörösen, hogy simább legyen a felülete.
Most jött az unalmas fele. A filcet pár mm vastag csíkokra vágtam (Julienre :), a színeket összekevertem.

Célszerű lett volna a következő lépéshez ragasztó spray-t használni, de mivel nem volt itthon ecsettel körberagasztóztam a koszorút maj…

Elf on the shelf

Kép
Nem tudom hallottatok-e az Elf on the shelf mozgalomról? Bevallom, eddig én sem. Pedig Amerikában már nagy kultusza van. Egy mesekönyv alapján indult el, és lényege, hogy a Télapó által küldött manók minden nap máshová bújnak, figyelik a ház gyerekeit, és különböző kópéságokra is vetemednek. Ilyen szerepet szánt az én babámnak is egy kedves amerikai hölgy, úgyhogy a minimanó ezúttal karácsonyi színekbe öltözött. 

I didn't hear before about elf in the shelf, but I think  it is a nice thing. This little elf is on his way to America to became an elf on the shelf.

Pizsamás

Kép
Évekkel ezelőtt készítettem több pizsamás babát is, alvó pofival, hálósipkával, szerettem őket. Aztán Vanessza kérésére egy Waldorf jellegű baba is pizsit kapott, én pedig kedvet hozzá :) Ezúttal egy kisebb, 32 cm-s copfos baba öltözött szép, puha, téli pizsamába. Elvihető, ott csücsül a Meskán is.


PJ doll for Christmas? :)

Mosolygós vagy komoly?

Kép
Emlékeztek még Brigi babára? Nos, egy amerikai hölgy nézte ki őt kislányának, de az volt a kérése, hogy a szája legyen kevésbé fülig érő. Elég nyilvánvaló, azt hiszem, hogy én a nagyon mosolygós babákat szeretem, de most megpróbáltam komolyra venni a dolgot :) A Waldorf baba készítés szigorú szabályai szerint vett egy vonalka szájat azért nem vállaltam, úgyhogy köztes megoldás született.
Nyilván azért mert sajátom :), de nekem így is tetszik.
It was a custom order to modified Brigi doll a little bit and  make her mouth not so smiley.

Cili baba

Kép
Talán írtam már, hogy az új babák néhány napig a nappaliban üldögélnek, hogy gyönyörködhessek bennük, és tudjam őket kicsit babusgatni, addig míg bekerülnek A Nagy Fehér Dobozba :) Cili baba azonban olyan gyorsan gazdára talált, hogy fényképezés után rögtön a postázandó dobozban landolt. Azért kicsit megszeretgettem őt is :)



Rongyikák

Kép
Érdekes ahogy egy anyag megtalálja a helyét :) Ezt a rózsaszín mintást egy rongyikához vettem, és szinte nem is használtam máshová. De nemcsak én tartottam a legjobb választásnak, hanem a vevők is. A sok-sok mutatott anyagból szinte minden esetben erre esik a választásuk. Mint az alábbi két rendelésnél is. Sajnos ezzel el is fogyott :(



Knot dolls ror little ones.

Angyalkák

Kép
Mert közeleg, nagyon közeleg a karácsony. Én pedig örülök neki, szeretem :) Kicsit más lesz ez, mint a többi, hiszen ez az első, amikor a gyerekeink tudják, hogy nem az angyal hozza az ajándékot. Na, persze a fiam régóta tudja, de biztos, ami biztos, amíg a lányom is rá nem jött, úgy tett, mintha nem tudná, mi meg úgy, mintha nem tudnánk, hogy tudja :)





Nem rendelésre készültek, megvásárolhatóak.
Angel dolls for Christmas.

Minibaba

Kép
Már régóta ki akartam próbálni a drótos babát. Nos, sorozatgyártás nem lesz belőle :) Túlzás nélkül állíthatom, hogy annyi idő alatt míg elkészült ez a kis kb. 12 cm-s baba simán megvarrtam volna egy 30 cm-s babát ruhával együtt. De a lányom ilyent szeretett volna, és valóban játszik is vele. Szereti, hogy stabilan tud ülni, és különböző balettpozíciókat felvenni :)


A little 12 cm/4" tall Waldorf style doll with  wire skeleton

Türkiz

Kép
Azaz a férjem szerint nagyon zöld baba :)


Megvásárolható a Meskán, de levélben is szólhatsz :)

Waldorf style doll in turquoise dress.