Bár az én blogom az én váram :) előre is elnézést kérek, most dicsekedni fogok.
A babavarrás ugyanis elsősorban a hobbim, kikapcsolódásom, nagy szerelemem, és végtelenül boldog vagyok minden visszajelzésnek, ami ezzel kapcsolatos, jöjjön az vevőtől, zsűritől vagy újságírótól.
Mivel úgy gondolom, remélem, a blogomat olyanok olvassák, akik nemcsak a babáimat, hanem engem is kedvelnek, talán nem a dicsekvést, hanem az örömet olvassák ki belőle. Mert én már csak ilyen genetikai hibás vagyok, a bosszúságot, bajt, problémát igyekszem magam, vagy szűk családi- baráti körön belül megoldani. A jót, a szépet, a mosolyt azonban szívesen megosztom, remélve, hogy nem irigységet, hanem együttes örömködést váltok ki vele. És talán ezek a bejegyzések biztatást, bátorítást is adnak a hozzám hasonló amatőröknek, hogy lehet, kell, és érdemes alkotni.
Kb. egy hónapja FB-n találtam A Mi Otthonunk magazin karácsonyi pályázatát, (ha jól emlékszem Áginál láttam, köszönet érte) ahová sk. dekorációkat vártak. Ugyan a manócskám elsősorban játék, szerintem olyan kis kedves, jópofa, hogy dekorációnak is megállja a helyét, úgyhogy pályáztam vele. A zsűri meg díjazta :)
Időközben megjelent a betlehemi kiállításról készült szépséges háromnyelvű album benne az én munkámmal is.
És végül, de csak azért mert ezt kaptam utoljára, Gina szólt, hogy a Színfolt 5. számában a nyári AMKA kiállításról megjelent összeállításban látható Mariska is. Sőt, nemcsak hogy szólt, de elintézte, hogy utólag kapjak egy példányt belőle. Köszönöm Gina, tündér vagy :) És köszönöm a Magyar Foltvarró Céh illetékeseinek is, nagyon jólesett a kedvességük.
Nos, jó ideig azt hiszem ennyi a dicsekvés, de remélem, hogy azért még folyt. köv.
A couple of my works appears on magazines and albums and I'm glad to share them with you :)


22 megjegyzés:
Adél, a jóból sosem elég, és te nem vagy kishitű. Csomó esemény jön nem is olyan soká, ahol hasonló sikereket érhetsz el, és ismerve az elszántságodat, és szorgalmadat, el is fogod érni, ne mondd, hogy jó ideig nem lesz folytatás.
És igen, ilyen híreket akarunk olvasni. Még ilyet!!!
Van egy kedvenc reklámszlogenem, amit sokáig elcsépeltnek, túlzónak, üres locsifecsinek gondoltam... Szép lassan, de biztosan megváltozott a véleményem erről a dologról, nem emlékszem már, hogy mi indította el ezt a változást, de örülök, hogy így tett... és most szeretném benned, feléd is elindítani, továbbadni, mert... Mert megérdemled!:) És hogy mi ez a reklámszlogen? Hát, az hogy: "Mert megérdemlem!"
Gratulálok a sikereidhez!
Gratulálok a sok szép sikerhez.Jövőre is Áldott, alkotásokban gazdag új évet kívánok.
Rózsa
Ó, ne gondold! Inkább azt gondold, hogy jön még sok-sok!
Mert igaz az elcsépelt mondás: mert megérdemled!:)
Örülök veled. Aledi babáknak és a munkádnak sajtója van. Ez jó!! :-)
Gratulálok! Olyan jó érzés ilyenről olvasni, ilyet látni. Nyomtatásban lenni nagyon különlegesen jó érzés. :)
Gratulálunk!
:o)
Megérdemelten ott a helyed mindegyik fórumon.
Gratulálok, megérdemelted! :)
Olyan jó ezt olvasni, hallani, és én olyan büszke vagyok ilyenkor....bizony ám! Gratulálok!!!
Gratulálok! Nagyon szépek, kedvesek a babáid! Nem csoda, hogy ilyen sikereket aratsz Velük!
A Betlehem a kedvencen! :)
Szívből gratulálok:-)
Gratulalok, tovabbi szep sikerek kivanok! Meg nagyon sok ilyen bejegyzest szeretnenk olvasni! :)
Én is gratulálok :)
Szívből gratulálok !
Nagyon jó látni, hogy az igényes, szép, kézzel /szívvel/ készült tárgyaknak kezd becsülete lenni ebben az országban is!!
Alkoss még sok szépet.
Nagy-nagy gratula ! Jó volt olvasni, örülök a sikereidnek ! Pussz :))
Gratulálok! Minden babád gyönyörű, nem is csodálkozom, hogy egyik a másik után nyer elismerést :)
Olyan jó, ha megosztod az örömödet, mert látod én most annyira örülök a sikerednek, mintha velem történt volna!
Pontosan az ilyen fantasztikus alkotóknak van nyomtatásban a helye!
Nagy ölelés és gratulálok!
Kriszta
Gyönyörűek a munkáid, és nagyon jó, hogy ezt más fórumokon is sokan megismerhetik! Gratulálok!!!!
Jaj, lányok! (és László:) Annyira kedvesek vagytok! Bevallom, ezért is szeretem megosztani a jó híreket, szívmelengető érzés ilyen hozzászólásokat olvasni. Szép napom lesz, ez már biztos, köszönöm :)
Kedves Adél! Én is csatlakozom az előttem szólókhoz. Gratulálok, és nagyon örülök a sikereidnek! :D Bevallom, én egy kicsit elfordultam az AMKA-tól, amikor pár évvel ezelőtt leszólták a munkáimat (igen, többet is, többen is). Most azonban, hogy olvastam a soraidat, melyekből árad a jókedv és a büszkeség (áradjon is!!!), még inkább megerősít korábbi elhatározásomban, hogy újra próbálkozom. Mert ahogy írtad: "És talán ezek a bejegyzések biztatást, bátorítást is adnak a hozzám hasonló amatőröknek, hogy lehet, kell, és érdemes alkotni." Így van. Köszönöm, Adél! :o)))
Zsófi, leszólták?! Tény, hogy ahogy beszélgettem más alkotókkal, sokan mondták, hogy visszautasították a munkájukat. De gondolom van egy stílus, egy összkép, és aszerint válogatnak, hogy az adott mű beleillik-e. Engem pl. a Wamp utasított vissza, de nem gondolom, hogy ez azt jelentené, hogy nem jó, amit csinálok :), egyszerűen nem illik oda. Szerintem, ha olyan pályázatot indítanak, aminek a témája úgy gondolod illik hozzád mindenképp próbálkozz :)
Igen, köszi, Adél. Utólag belegondolva, ez lehetett a helyzet.
Megjegyzés küldése