Jászol kiállítás

Az AMKA, mint minden évben, idén is meghirdette Betlehemi jászol pályázatát. Még sosem készítettem ilyensmit, úgyhogy épp ideje volt. Az egész mű nem nagy, 50 X 20 cm a pajta, a figurák 12 cm magasak. De hogy mennyi meló volt velük! Sosem gondoltam volna. 
A figurák drótvázas Waldorf jellegű babák. Minthogy a kiírásban szerepelt, hogy természetes alapanyagokkal kell dolgozni gyapjúval töltöttem őket, és valódi hernyóselyemből kaptak ruhát (no, ezt sem könnyű varrni). Az arcuk persze hímezve van, ami tulajdonképpen elég nagy butaság, elég lett volna rajzolni, de én így szeretem a babákat bármekkorák is legyenek. 
Ez a pályamű tökéletes volt az új technikák kipróbálására, hiszen a tűnemezelés is új terület számomra. A báránykák készültek így, és ezt a részét nagyon élveztem :) Ugyan kb. egy óra alatt készült el egy 6 cm-s állatka, és néhányszor sikerült megszurkálnom magam, de megérte.
A legnehezebb rész, hiszitek vagy sem, a pajta vázának elkészítése volt. Ehhez ugyanis Apuci segítségét kértem. Csakhogy az én férjem nem csak papíron mérnök, mint jómagam, hanem olyan igazi. Tervrajzot kért, pontos méretekkel. Tervrajzot! Ugyan már, még a babáimnak sem készítek mintát, nemhogy egy egyszerű, szögletes dobozkának! Ha nincs terv, akkor mekkora legyen? Hát ekkora, mutatom. Milyen magas? Hogy beleférjenek a babák. Hol legyenek az oszlopok? Valahol hátul... Szegény férjemet az őrületbe kergettem. Végül persze lerajzolta, beméretezte, összeeszkabálta, nekem már csak tetőt kellett raknom rá, majd pácolás után be kellett rendeznem :)
Nagy örömömre a pályázatot a zsűri elfogadta, úgyhogy dec. 6.- jan. 15. között látható lesz a  Vajdahunyadvárban.













Betlehem for an exhibition. 50 X 20 cm with 12 cm high Waldorf style doll with  wire skeleton

Megjegyzések

a Matula ikrek üzenete…
Gyönyörű lett!!!!
A barik... hát odavagyok értük. Sajnálom az ujjaidat, de megérte a szúrkálódás.
A tervrajzos sztorin jót nevettem.
motymoty üzenete…
Nagyon szép! A bárányok a kedvenceim. :)
katafolt üzenete…
Szépek lettek nagyon, látom, a jászol is rendben elkészült.
Huligánlány üzenete…
Hű, ez gyönyörű! És ejha, de kiváltságos helyre kerültél! És jaj, az enyémférj is mérnük... azzal a különbséggel, hogy ő még mindig a tervezés fázisában lenne...
F.Gina üzenete…
Nagyon helyes lett, és nagy gratula ! A tervrajzos sztori ismerős, apám is mindenről rajzot kér, pontos méretekkel, 3D-ben :))
Bebi üzenete…
Gratulálok!
Meseszép lett, minden részlet tetszik!
csutkailda üzenete…
Gyönyörű lett. Máriából áradnak a szép érzések. Látszik, hogy Te is anya vagy,mert ezt olyan jól tudtad közvetíteni.
Évekig szerepeltem ezen a kiállításon én is. Sok kedves emléket őrzök róla.
Gratulálok neked!
Móni üzenete…
Gyönyörű lett, gratulálok!
Bele sem merek gondolni, mennyi munkád van benne...
csevi üzenete…
Nagyon aranyos lett. Én már évek óta nem voltam a kiállításon, pedig szoktam menni.
Aledi üzenete…
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat.
Ikrek, azt hittem a tűnemezelés unalmas, de nagyon jó érzés, ahogy alakul a gyapjú az ember keze alatt.
Katafolt, Huligánylány, a jászolt már a nyáron el akartam készíttetni, de akkor megakadtunk a tervezés hiánya miatt, úgyhogy utolsó pillanatban lett meg :)
Csutkailda, kerestem is a neved, hátha ott vagy :) Nekem is Mária a kedvencem, a férfi babácskák valahogy túl nőiesek lettek :)
Móni, tényleg sok meló volt vele, de hetekig készült, és mindig csak akkor, amikor kedvem volt hozzá :)
Csevi, érdemes benézni. Nem nagy a kiállítás, de szerintem szép, és van néhány igazán különleges darab.
Amaranta üzenete…
Jaj de csodaszép ez a Betlehem! Annyira, de annyira megnézném élőben is, de még esélyem sincs rá :-(

A mérnök pedig mérnök, ezt tudomásul kell venni :-) (Az enyém is az)

Mindenesetre megérte!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babavarrás, avagy hogyan NE varrjunk babát

Maci rugdalózóból - emlékmaci