2010. október 4., hétfő

Színházban jártunk

Ami persze nem szokatlan. Szeretünk színházba járni, és, ha már ilyen mázlisták :) vagyunk, hogy Pesten élünk, kihasználjuk az előnyeit. Tulajdonképpen a családom a színháznak köszönhető, hiszen a férjemmel, egyetemi színjátszókként, egy amatőr színjátszó fesztiválon ismerkedtünk meg.
Most azonban nem a személyemet hívták, hanem a babáimat (köszi mégegyszer Réka :). Ráadásul gyönyörű környezetbe ( a Budai Vár egy hangulatos, patinás épületébe) egy általam is kedvelt társulat, a Nemzeti Táncszínház székhelyére.




(Épület fotó a Táncszínház honlapjáról, belső képek a szervezőktől)

11 megjegyzés:

Mona írta...

Jajj, de büszkén mosolyog és feszít Valaki! Mondjuk megértem:)

katafolt írta...

Nahááát, gratulálok :)))

bemka írta...

Örülök én is neked, veled :))

Ili írta...

Örülök a sikerednek. A babáid hasonlítanak rád!!!!

Belinda írta...

Csuda jól mutattok ott fenn a várfokon! :)

patonaifabian írta...

De jó. Szuper környezet. Gondolom jól érezted magad....

krisz írta...

Szivből gratulálok neked!

Aledi írta...

Köszönöm lányok.
Valóban gyönyörű környezet volt, és hát a színház... imádom. Jó közeg ez nekem, ezért is vállaltam el. És az érdeklődők, vásárlók, gyerekek... más emberek, más érdeklődők, mint egy vásárban. Kellemes néhány óra volt :)
Mona,
Büszkén? :) Nem is tudom..., lehet, de hogy jókedvűen, az biztos.
Ili,
Igen, ezt már többen mondták. Érdekes, és persze egyáltalán nem szándékos, de elkerülhetetlen, hiszen az én babáim, kell, hogy hasonlítsanak rám. Azt hiszem a széles mosolyuk sem véletlen, magam is igyekszem úgy nézni a világot, hogy az a bizonyos pohár félig tele legyen :)

illesreka írta...

Szia!
Hú, ne haragudj, elfelejtettem szólni Neked is az ajánlásról... Mostanában elég szétszórt vagyok, és nem is tudtam, hogy Niki mennyire szervezi komolyan! DE nagyon örülök, hogy jól érezted magad, és tetszett a közeg!:-) Én is imádom, nem véletlenül ez az egyik "szakmám"...:-)))

Móni írta...

Tényleg látni rajtad, hogy mennyire jól érzed magad! A babák -vagy állatfigurák, mindegy is- tényleg mindig hasonlítanak a készítőre. Én például azt vettem észre, hogy ha éppen nem vagyok jó passzban, de babát kell készítenem, a száját mindig elrontom, sehogy se akar szívből rámmosolyogni.

hekka írta...

Gratulálok! Az egyetemi színjátszókörről pedig szívesen hallanék még! :) Biztos szuper lehetett! :)