2010. március 5., péntek

Szívmelengető

Aki nem szereti az érzelgős, szentimentális dolgokat, azt kérem nézzen vissza pár nap múlva. Ez a bejegyzés ugyanis ilyen lesz.
Néha megkérdik hogy van időm, kedvem, energiám munka, és család mellett ennyit varrni. Hát kérem, önzésből, és hiúságból. Az elmúlt egy évben annyi szép szót, dícséretet, virtuális, és valódi vállveregetést,  és bizony ki merem mondani : szeretetet kaptam, mint azelőtt soha. Hozzám hasonló megszállott babavarróktól, és vevőktől egyaránt. De, ami talán fontosabb, gyerekektől. Volt, akinek a legjobban vágyott Karácsonyi ajándéka lett a babám, másik, még alig beszélő kisgyerek, a tengernyi netes fotóból választotta ki a babámat " én babócám" felkiálltással. Anyukák rendelnek, vagy maguk varrnak nekik újabb ruhákat, ami szintén annak bizonyítéka, hogy hosszú távon is kedvencek maradnak. És kapok szerencsére fényképeket elmélyülten babázó kislányokról, kisfiúkról. Ilyenkor, bevallom, nyelem a könnyeimet. 
Varrtam már, és fogok is felnőtteknek, de ezt az örömöt, mind az alkotást alatt, mind utána, csak a babák adják meg nekem.
A múlt hét sem maradt el ilyen öröm nélkül. Az első, hogy befutott az idei gurulós babám is. Szépséges tündérbaba lett, szerintünk személyesen Bóbita.
 
 
Ennek én varrtam a testét, Illesreka az érdekes, színes haját, Vacskamati a különleges, és kedves arcát, Tallina meg a ruháját, és tüneményes cipőjét. Látszik a babán, hogy mindenki szívéből alkotott rajta, ha kellett külön elment fonalat, anyagot vásárolni, hogy olyan legyen az eredmény, amilyent szeretne. Ez egy szeretetbaba, és biztos, hogy meghozza a tavaszt : ) Nagyon köszönjük, lányok.
Másik szívmelengető esemény, hogy díjat kaptam Jandótól. Idemásolom, amit ő írt róla: "nagyjából annyit jelent: Köszönöm, hogy az életem része vagy. Köszönöm, hogy gondoltál rám. :)" Hát, mit mondjak...én köszönöm.

 
Én meg azoknak adnám tovább, akikre én gondolok szeretettel: 
Katafoltnak, akkor is, ha tudom nála ez a sokadik, és nem adja tovább, de neki köszönhetem, hogy babázok, ezért, tetszik neki vagy sem, hálám örökké üldözni fogja : ) És mert olyan jó benézni hozzá. Régóta ismerem személyesen és bizton állíthatom, minden alkotása ő maga: kicsit komoly, kicsit szomorkás, és mégis van benne valami gyermeki egyszerűség, és jókedv. 
Vacskamatinak, mert annyi szeretettel, odafigyeléssel, és lelkesedéssel vezeti a fórumot. És mert minden babája olyan, mint ő maga: szép, különleges, mosolygós. Meg persze az építő kritikái is mind hasznomra váltak : )
Kdattának, nem azért mert ő most "trendi" (jaj, bocsi Kata : ), hanem mert nála látom, hogy a mennyiségnek nem szabad a minőség róvására mennie. És a sokadik azonos minta szerint készült alkotás is lehet teljesen más, egyedi, és különleges.
Köszönöm, lányok.
Érzelgős bejegyzés vége : )




9 megjegyzés:

bemka írta...

Szép volt, jó volt olvasni ezt a bejegyzést.Kívánom, hogy ezután is sok örömöt kapj, és persze adj is :))

Móni írta...

Nagyon szívmelengetőt írtál :).
Gyönyörű a közös babátok, tényleg csupa-csupa szeretet!

Jandó írta...

Tényleg jó volt olvasni. Látszik, hogy pont olyan kedves vagy, mint a babáid, amik sok szeretettel is készülnek. Azért is okoznak ennyi örömet. :)Még nézegetni is jó őket.

Vacskamati írta...

Hát, én is érzelgős vagyok, mert meghatódtam. Nem a díjas résznél.. már sokkal korábban. :) Köszönöm a kedves szavakat... és még mindig olyan drágaszág ez a baba!! :DD

ezkriszti írta...

Szerintem a babavarrás a varráson belül a leg érzelmesebb műfaj. És szerintem ez nem érzelgősség. Egy-két öltés vagy miliméter ide vagy oda és megváltozik a baba karaktere, akár gyökeresen. És érzelmeket vált ki mindenkiből. Ilyet vagy olyat. Foltvarrásnál sokkal-sokkal több varrással se lehet ekkora érzelmeket kiváltani.

katafolt írta...

:)

A díjat köszönöm,de tudod,nem adom tovább...

krisz írta...

Szépet irtál!És a babátok is szivmelengető.

illesreka írta...

Kedves Aledi!
Csatlakozom Vacskamatihoz! Én is nagyon meghatódtam - köszönöm a kedves szavakat, és örülök, hogy sikerült örömet szerezni!:-)

Aledi írta...

Köszönöm szépen lányok.
Ezkriszti,
Így van, ahogy írod. Azt hiszem én ezért is szeretek jobban babát varrni. Sokkal látványosabb a visszajelzés még a felnőttek részéről is : )