Ki kér babát? :)
Sírva vigad a magyar, tartja a mondás, és én nem értem miért. Boldognak, büszkének lenni ugyanis jó érzés. Örülni mások érdeklődésének, szintén. Én bizony boldog vagyok, hogy 100-an vannak, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel kíváncsiak arra, amit készítek, amit írok. Nagyon jó érzés, hiszen ez a hobbim, többet jelent számomra, mint a hivatalos munkám (azért egy kis fizetésemelést ott is hasonló lelkesedéssel fogadnék :) Köszönöm minden érdeklődőnek, különösen azoknak, akik megjegyzéssel, kritikával, véleménnyel is megtiszteltek. És itt szeretném megköszönni azoknak is, akik a Meska játékban rám szavaztak. A Bébi kockáim 6. helyen végeztek, mindössze 16 szavazattal lemaradva a 2. helyezett mögött, szerintem ez szép eredmény :) Szeretném, ha velem örülnétek ti is, ezért úgy gondoltam, hogy kisorsolom köztetek kedvenc babámat, az Alvó bébit. Persze senkire sem szeretném ráerőltetni, számomra fontos, hogy olyan gazdihoz kerüljön, aki szeretni fogja. Ezért mindössze arra kérlek ben...
Megjegyzések
Elképzeltem ahogy a csöpp kis kezek játszanak velük...
Nagyon ügyes vagy,gratulálok!
Nem vicceltem. Csak részben.
Legyen úgy, hogy majd akkor is így érezzek és Te is örökké ilyeneket alkoss!
Biztos szép lesz úgy a világ...
Valóban nagyon puhák, jópofa volt, ahogy a vásáron mindenki megnyomogatta, aztán automatikusan az arcához simította :)
Shushanna,
Annyira édes vagy! Magam részéről örökké élni akarok, és amíg a kezem mozog, varrni is. Szóval 9 kockarendelést vettem, 10 év múlva visszatérünk rá :) És a világ így is, most is szép, csak észre kell venni :)
Új helyszíne lett a Blogtalálkozónak, javítottam az oldalt. Remélem, találkozunk !
Pussz