2010. április 14., szerda

Párosan szép... 1. rész

Időigényesebb munkába kezdtem, de, hogy addig se maradjatok "babátlanok", amíg elkészül, gondoltam bemutatom fázisonként hogyan alakul. Babavarró hölgyeknek persze unalmas lesz, de talán érdekes azok számára, akik (még) nem varrtak. Meggyőződésem ugyanis, hogy  minden kézműves babavarró (is), legfeljebb még nem tud róla : ) Mivel sosem tanultam varrni, babát készíteni ez nem egy "szabályos", "hivatalos" leírás akar lenni, inkább csak néhány apróság arról, hogyan születik nálam egy baba. Szabásmintával sem tudok szolgálni, mint nagyon sok babámhoz, ehhez sem készül, direkt az anyagra dolgozom.
Egy nagyon kedves fiatal párnak készítek menyasszony-vőlegény babát. Falusi lakodalmat tartanak, és a bejárathoz, a kapura szeretnék rögzíteni őket. 40 cm magas, gyapjúval töltött, Waldorf jellegű babában állapodtunk meg. 
Waldorf babatest leírás sok van a neten, én az Indexbabán található leírásból tanultam. 
Vannak, akik tartanak a gyapjútól, én szeretem,. Jobban alakítható, szebb babatest készíthető belőle, mint műszálból. Gyakorlatban is megállja a helyét. A lányom egy éves babája még mindig nagyon szép. Kissé összetömörödik a töltet, eleinte kis (egyáltalán nem zavaró) gyapjúszaga van. Rilla nagyon profi használati, kezelési útmutatót írt hozzá. 
A műszálas fejet is ugyanígy készítem. Melegítő közbélésből hosszú keskeny csíkot vágok, nagyon szorosan felkerem majd ezt bevonom újabb, négyzet alakú lapokkal, ügyelve, hogy szép kerek maradjon a formája.
Ha játébaba készül a karját úgy varrom, ahogy a leírásban szerepel, azaz átvezetem a testen, majd kétoldalt kézzel rögzítem. Így jó strapabíró lesz. Ezeknél a babáknál azonban külön rávarrtam őket, hogy szépen simuljanak a testükhöz. 
Az igazi, élő babás arányokkal rendelkező játékbabákat szeretem. Azaz a kicsit nagyfejű, rövidkarúakat. Mivel ezek "felnőtt" példányok kicsit változtattam az arányain, de még így is nagyobb fejet készítettem, mint amekkora valóságban.

Ezzel a dolog legunalmasabb, legkevésbé látványos része meg is van. Innentől már csupa móka, kacagás.

14 megjegyzés:

bemka írta...

Én is így, én is így...
Nagyon jó dolog babázni, valósággal megszületnek a babák. Nem akkor mikor én akarom, hanem mikor készen vannak bennem. És csodás anyag a gyapjú, baba abból lesz igazi.
Nálam sincs szabásminta...csak jönnek a babák, mert jönniük kell.
Itt nálad nem restellek áradozni,te bizonyára megérted :)

Aledi írta...

Hajajaj! De még mennyire :) És az is nagyon igaz, bár kivülállónak talán hihetetlen, hogy olyan lesz a baba, amilyen lenni szeretne. Van, hogy háromszor nekifutok az arcának, mert nem akar úgy mosolyogni, ahogy szeretném. Most már tudom, hogy engedni kell neki, hadd tegye, ami jólesik :)

Shushanna írta...

De jó! Kedvet kaptam máris. Eddig csak babaruhát varrtam, abból rengeteget, de valahogy sose nem vágytam babakészítésre - a tegnapin kívül, amit láttál:) -, de lehet, hogy itt az idő kipróbálni? Köszönöm a bemutató sorozatot.
Mitől lesz nózija és szemgödröcskéje?

Aledi írta...

Ha megnézed az Indexbabás leírást, láthatod, hogy a gyapjúra kerül egy gézcső, majd mielőtt a "bőrét" ráhúznád, a feje egyszer vizszintesen középen, majd áll alatt függőlegesen szorosan át van kötve. Ez adja a fejformáját. Az orrához a vizszintes átkötés alatt kijelölsz egy pici kört, és átlósan öltögetve összehúzod. A szeme majd az átkötés vonalára kerül.
Naná, hogy itt az idő :)

ezkriszti írta...

Egyszer már írtam, de írom újra mert sajna nem bírok a maximalista vénámmal. A bemutatkozásodban nem javítod ki hogy 2009-ben találtál rá a babkészítésre? Vagy akkor most már írj a babkészítésről is! Babakészítésben, blogírásban, egyéb varrós cuccokban nagyon otthon vagy, az látszik.

Aledi írta...

Jé, tényleg írtad?! Nem láttam, bocsi. Méghogy babkészítés! Anyám! És ez így van több, mint két hónapja. Elsüllyedek. Kösziii!!!

ezkriszti írta...

ÁÁ, aki nem ilyen kekec az simán átsiklott felette.

stiglinc írta...

Én is ezt a részt kedvelem legkevésbé, főleg a fej beillesztését, a vállak-nyak bevarrását - sose lesz szimmetrikus...
Kíváncsian várom a végső képüket, eddig nagyon jók:-)

Móni írta...

De jó, hogy megmutattad őket! Jó belepillantani az alkotás folyamatába is. Kíváncsian várom, milyenek lesznek.

krisz írta...

Én ugyan még csak két babát varrtam,és ebből is csak egyikhez használtam gyapjút,de a fogása is teljesen más a babának a gyapjútól.Sokkal jobb ölelgetni!Rékának is az volt első megjegyzése amikor kézbe vette,hogy milyen ölenivaló.És a gyapjúszagot én imádtam!

Kriszta írta...

Csatlakozom az előttem szólóhoz, én is kíváncsian olvasom és várom :) Babát ugyan sosem varrtam, de azt teljesen megértem, hogy az akar lenni ami, nekem a fonalakkal voltak/vannak hasonló tapasztalataim. Sokszor tűnt úgy, hogy a fonal önálló életre akar kelni... Most megnyugodtam kicsit, hogy nem én képzelődtem :)))
Csodaszépek a babáid, kíváncsian várom a folytatást :)

Vacskamati írta...

:) Fertőzöd a bloggertársadalmat? Hajrá, hajrá!! :D

Nekem nagyon tetszenek ezekkel az arányokkal, és a testhez simuló karokkal is- én csak ilyet szeretek varrni, igaz, öltöztetni aztán nehezebb.. :D

bolyet írta...

Na most aztán nagy titkok tudója lettem!:-))Nekem azt hiszem eddig menne..de ami számodra "móka és kacagás" az nekem valószínűleg "egéritatás" lenne:-((de kivágnám magam azzal, hogy horgolnék ruhát!A csodás hajkoronáid elkészítésének módjára kíváncsi vagyok, úgyhogy résen leszek!!

Aledi írta...

Nagyon köszönöm nektek is, lányok. Már alakulgatnak, kaptak arcot, a lány már hajat is, megpróbálom minél hamarabb fotózni őket.