Igazi UFO

Első alkalommal megdöbbentem, mikor azt olvastam, hogy valaki UFO-t varrt, hiszen a baba teljesen átlagos, földi halandónak nézett ki, igaz arc, és ruha nélkül. Aztán felvilágosítottak, hogy kézműves körökben az UFO a befejezetlen tárgy, azaz unfinished object rövidítése.
Nos, én most nem ilyent varrtam, hanem valódi földönkívülit.
Általában csak akkor varrok fiúknak, ha megkérnek rá, ennek tükrében a lányomnak is több minden készül, mint a fiamnak. Hiába no, a baba női műfaj. Ezért is örültem, mikor a fiam arra kért varrjam meg egy rajzát.
Először számítógépen született meg:
 
aztán az én precíz fiam elkészítette a pontos műszaki dokumentációt, oldalnézettel : )
 
És ilyen lett a végeredmény:
 
Az I I a monogramja, Idegen Imrét takar. Nehezen lehet ráfogni, hogy bájos, de a fiamnak tetszik, és ez nekem hatalmas öröm.
És, ha már a fiamról van szó... múltkor új receptből sütöttem, mire a fiam: "Mami, nagyon finom. Új szabásminta szerint készült?" Nos, khm..., lehet, hogy túl sokat varrok ?

Megjegyzések

boGár krea üzenete…
Mérnök lesz a lelkem, akárki meglássa!!! :)))
És, hogy Idegen Imre!?!!! :D Nagyon jó!
Persze a kész mű nem különben!
(Az én háromévesem azt mondta: "Anya szokott sütit sütni, és varrni is.")
Feszter üzenete…
Nagyon jó kooprodukció!
Aledi üzenete…
Köszönöm, azaz köszönjük : )
Brigi,
Elképzelem azt az arcot, amint valaki meghallja, hogy Anya sütit...varr.
Julcsi üzenete…
Wow! Az oldalnézet a kedvencem:)))
illesreka üzenete…
Aledi! Nagyon tetszik II!:-))) A fiad meg tényleg egy kis precíz mérnökpalánta, és nagyon jól rajzol!
Egyébként meg a fiúknak nehéz is a kedvükre tenni a varrással, ezért minden (ritka) kívánságukat érdemes teljesíteni.:-) Úgyis csak ők tudják, hogy milyen babát/figurát ölelgetnének szívesen!
stiglinc üzenete…
Ja, így könnyű, ha valaki saját tervezővel dolgoztat:-)
Imádom azt a precíz műszaki rajzot, jó, hogy megcsináltad.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babavarrás, avagy hogyan NE varrjunk babát

Maci rugdalózóból - emlékmaci