Julcsi baba 3. lett! : )

Már tavaly is akartam jelentkezni, de akkor kifutottam az időből. Idén úgy gondoltam, hogy majd kitalálok néhány új, érdekes babát, persze nem volt rá időm. Végül három jól bevált babával jelentkeztem a XV. Országos Baba- és Mackókészítési Verseny-re: egy Waldorf jellegű babával, egy kék Alvó bébivel, és egy Napsugár mackóval. Első kettőt a Játékbaba kategóriába, a macit értelemszerűen a mackó kategóriába neveztem. 
Kedves ismeretlen- ismerős, babafórumos hölgytől értesültem, hogy Julcsi babám kategóriájában a 3. díjat kapta :) Nagyon-nagyon örülök neki több okból is. Ez az első verseny, amin részt veszek, Waldorf jellegű babákat pedig alig egy éve készítek. De a legbüszkébb arra vagyok, hogy ez a baba ugyanúgy készült, mint bármely másik. Nem fordítottam rá nagyobb gondot, nem dolgoztam szebben, pontosabban, egyszerűen csak készítettem egy szokásos babát, mintha valaki megrendelte volna :)
Ő az a helyszínen:
... ez meg én :)

Két kép, ami még itthon készült:


És itt az oklevelünk:

Napsugár mackó is vidáman üldögélt a kirakatban:
előkelő társaságban

A Zichy palota honlapján találtok képeket, a babakiallitas.hu oldalon is lesz majd sok fotó a kiállításról, és  ebben a képtárban is van néhány saját készítésű.

No, hát ennyit akartam dicsekedni :)

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Kedves Aledi,

gratulálunk a 3. díjhoz... Mi nemrégiben egy Zsuzska babát vettünk Tőled és szerintünk az is tökéletes :-)!

Edina
Erika üzenete…
Szívből gratulálok!
bemka üzenete…
Gratulálok én is .Nagyon szépek a munkáid :)
csigaszabo üzenete…
Gratulálok a szépségeidhez, a díjadhoz, és ígérhetem, hogy holnap jól megnézzük magunknak kislánykámmal :)
katafolt üzenete…
Gratulálok :))))
Bakarasz üzenete…
Szívből gratulálok! Nagy öröm lehet! :) Ági
orsolya vanessza kiss üzenete…
Gyönyörű ez a Julcsi Baba! :)

és Te is nagggggyon szépséges vagy! :)


GRATULÁLOK A DÍJHOZ !


DE JÓÓÓ! :)
Edina üzenete…
Én is had gratuláljak, de nem csak Julcsi babához hanem mindegyik alkotásodhoz-nagyon szépségesek!
További szép napot!
Abile üzenete…
Gratulálok a díjadhoz! Gyönyörűségesek a babáid!
BCili üzenete…
Gratulálok a díjhoz, igazán megérdemlitek Julcsi babával!
Ledorka üzenete…
Én is gratulálok! Gyönyörű a baba! :) Olyan aprólékosan kidolgozott,olyan meseszép... minden kislány álma. :)
a Matula ikrek üzenete…
Gratulálunk mi is!
"Mert Ön megérdemli!"
Nem is vitás! Az pedig, hogy nem a pályázat kedvéért tökéletes, csak azt árulja el, hogy mindenkinek perfekcionális Aledi baba jár Tőled. Szerintem a lehető legjobb hozzáállás... :o)
Kata üzenete…
Igazán gyönyörű a baba!!!! Szívből gratulálok a díjhoz!!!
Anita üzenete…
Micsoda jó hír! Gratulálok!
Csilla üzenete…
Gratulálok, igazán megérdemelted!
Mara üzenete…
Szívből gratulálok, még sok ilyet kívánok.
Belinda üzenete…
Gratula! Gratula, és éljen a baba és alkotója! :)
Babu üzenete…
Gratuláloki Adél! Nagyon édes ez a baba! :)
bemka üzenete…
Adél, pont úgy öltöztél fel, ahogy én szeretek öltözködni...
csak te sokkal csinosabb vagy nálam :)
Berry üzenete…
Én is gratulálok, megérdemelten díjaztak! Tényleg rendkívül ügyes vagy!
Aledi üzenete…
Nagyon szépen köszönöm lányok. És nem csak a gratulációkat, hanem azt is, hogy vagytok, olvastok, biztattok :)
Vanessza, jaj, méghogy szépséges! De nagyon boldog voltam, igen, talán az látszik :)
Mici, az aranykoszorúhoz 3 darab 1. díj kell, utánanéztem :))) Remélem most te is kedvet kaptál hozzá, és jövőre egymással versenyzünk az első két helyezésért ;)
Bemka, kedves vagy :) Hát, nagy ritkán azért szoknyába is bújok, de jobban szeretem a kényelmes, de csinos viseletet :)
Névtelen üzenete…
Sok szeretettel gratulálok! Kati
Mona üzenete…
Én is szívből gratulálok! És látom az új táskádat is magaddal vitted :))
zazálea üzenete…
ez valami remek jó hír, büszke vagyok rád, Adél!
ZsuzS üzenete…
Szívből gratulálok én is! Igazán jó ilyen híreket kapni, most már gondold úgy hogy szárnyakat kaptál, és "repülhetsz"!
hekka üzenete…
Szívből gratulálok, nagyon-nagyon örülök neki! Csak így tovább! Az alvó bébinek szavazok egy közönségdíjat! :)
patonaifabian üzenete…
Adél! Hát szívből gratulálok, s így tovább!
Hencsilli üzenete…
Gratulálok a díjhoz! :D Most látom csak, hogy a baba mennyire hasonlít hozzád :))) Legalábbis szerintem :D
Ibolya üzenete…
Gratulálok. Megérdemeltétek mindketten:)
boGár krea üzenete…
Szívből gratulálok! Megérdemeltétek! :)
Márta üzenete…
Nagy gratula! Nem akármilyen versenyben lettél díjazott.
illesreka üzenete…
Drága Aledi! Teljes szívemből gratulálok a sikeredhez!!!:-))) (Remélem, még akkor is fogsz babákat készíteni, amikor a fiúk mellett kislányunk is lesz!:-)))
Ili üzenete…
Gratulálok!!!
Nem meglepő számomra ez az eredmény!!! Hiszen látjuk nagyon sokan, hogy milyen gyönyörűségek kerülnek ki a kezed alól.
További sok sikert kívánok!!
stiglinc üzenete…
Szívből gratulálok!
Tényleg megérdemelted és nem csak ezzel a babáddal, hanem egész munkásságoddal!:-)
Nagyon kedvelem a babáidat, csak lusta dög vagyok minden új alkotásodhoz szépeket írni, de ez az én bűnöm...
Remélem ez a díj is inspirál és még sok-sok szépséget látok tőled!
Jutka üzenete…
Gratulálok!
Nagyon ügyes és csinos vagy.
Vacskamati üzenete…
Ó, édesem, micsoda remek hír!! :D Szívből gratulálok! (És csak halkan jegyzem meg, amilyen precizitással Te készíted a munkáidat- csak úgy, általában- annál nem is kell különösebb figyelem. :D Nagy ölelés! IO
Budai Detti üzenete…
Hű, ez aztán a jó reggeli hír! Gratulálok! Nagyon szép! Csak így tovább!
Névtelen üzenete…
Gratulálok Neked! Csak így tovább:)
Aledi üzenete…
Annyira kedvesek vagytok, köszönöm :)
Mona, igen, a táska meglepő módon bevállt, de azért halkan megsúgom, egy Gucci bőrtáskát szívesebben viselnék :)
Hekka, kedves vagy, de elnézve az előző évi közönségdíjakat, nem sok esélye van a bébinek :)
Hencsilli, nem csak szerinted, sokan mondják :)
Illésréka, hamarosan várható? :)
Stiglinc, örülök, hogy jössz, és hidd el az is elég, ha csak szépeket gondolsz :)
Vacskamati, sokszor mondtam már, nem sokra mentem volna nélkületek :)
Kathy üzenete…
Szivbol gratulalok es tovabbi sok sikert kivanok!:)
Krizantám üzenete…
Kedves Adél!
Szívből gratulálok a sikeredhez, amit 100%-ig megérdemeltél!!!
Csodálatos, hogy 1 év szeretetteli babaalkotás után idáig jutottál! Fantasztikus és csak így tovább!!! :-)))
Most láttam csak és teljesen felvillanyozott a sikered!!! Örülök, hogy megismerhettelek, mert napsugarasak az alkotásaid!
Szeretettel: Kriszta
Edit üzenete…
Én is szívből gratulálok! Ez a baba... a babáid általában... annyira kedvesek, szeretni valóak, gyönyörűek. Remélem, még sokáig fogsz babákat készíteni, és nekünk is lesz sok Aledi babánk, ha egyszer kibővül a család :)
Julcsi üzenete…
Így a végére én is ideértem: szívből gratulálok, Adél! Nem is történhetett volna másképp, hisz nagyon ügyes és belevaló lány vagy te!:)
Skippo üzenete…
Szívből gratulálok! Nagyon szép helyezés. :)Szerintem lesz még ilyen, vagy ilyenebb! ;)
eszterda üzenete…
Itt is szeretnék gratulálni és Nagyon boldog Húsvétot kívánni!
KisMesterek üzenete…
Szuper! Nagyon örülök a sikerednek! Színpompás Húsvétot kívánok!
=:-)
Bea üzenete…
Szívből gratulálok, megérdemelt győzelem volt, ez már kijárt Neked. ;-)
F.Gina üzenete…
Nagy-nagy gratula !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babavarrás, avagy hogyan NE varrjunk babát

Maci rugdalózóból - emlékmaci