Az én kis dolgozóm

Mert már van olyanom nekem, bizony! Bár azt hittem ez lesz az utolsó helyiség, ami elkészül, már hónapok óta kész. Illetve, csak apró kiegészítőkre vár. És hogy ez mekkora öröm, csak az tudja, aki évekig a konyhaasztalon varrt, miközben az anyagokat a lakás különböző szegletéből kellett elővarázsolnia. Persze naponta ötször kellett el- és előpakolni, hogy a család azért tudjon enni... No, de ezt sem panaszként írom, a konyhaasztalon is ugyanolyan örömmel varrtam a babákat :) 
Az viszont, hogy most mindennek helye van, minden kellék a kezem ügyében, no, ez valami fantasztikus. És bizony gyorsabban, hatékonyabban, nyugodtabban folyik a munka. 
Végül mégsem volt szükség az örökölt ronda bútorokra. A régi lakásból áthozott egyszerű fehér szekrényt, polcokat használtam, az Ikeaból vásárolt legolcsóbb fajta asztallapokkal, lábakkal. A nagyobb, fiókos polc meg eredetileg tv szekrény, kifutó termék volt, az eredeti ár 20 %-ért, nem lehetett otthagyni. Kiegészítettük még egy sor polccal, fa dobozzal. Nagyon kellemes tapintású juhar furnérból készült, szeretem. A fiókokban tartom a csipkéket, filceket, szalagokat, stb. A nyitott rész meg ideális a dobozok, postázandó babák számára. A Nagy Fehér Dobozok is átkerültek, természetesen, ezekben tartom a kész babákat, illetve fonalakat. A ritkán használt anyagokat, fonalakat a szuterén egyik méretes szekrényében tartom.
A székem igazi varrodai darab a Vateráról, újracsiszolva, lakkozva, festve, nagyon praktikus, és kényelmes.



Cérnatartóként műhelyekben használt fém sínes rendszert használtam, de hogy ne legyen annyira ipari jellegű bekereteztem. Hungarocellt vontam be pöttyös anyaggal, hát... ez nem végleges, mert nem tökéletes, de egyelőre megteszi. A falimatrica Svelteart ajándéka, ezúton is köszönöm szépen neki, nagyon szeretem.



Az óra is sk., nagyon hamar elkészült, egy kekszesdoboz teteje az alapja.


Az ablaknál kapott helyet a számítógépasztal.


A szoba másik oldala még üres, ott egy kihúzható kanapé kap helyet, lévén  a szoba vendégszobaként is funkcionál majd.
A férjem, úgy tűnik, kiszorult a dolgozóból, kárpótlásul a szuterént korlátlanul használhatja :)
Hát ez az én kis csodakuckóm, ami kissé jelképes is számomra, miszerint merj álmodozni! 

Megjegyzések

Julcsi üzenete…
Jaj, de szép és jó!
Már vártam, hogy megmutasd:)
Ahama üzenete…
Gratula, nagyon hangulatos és egyben praktikus is. Lelj sok örömet benne!
zazálea üzenete…
nagyon tetszik,nagyon jó!
boGár krea üzenete…
szuper lett! veled örülök! :)
Krizantám üzenete…
Én is alig vártam már, hogy megmutasd! Mindig nagyon örülök, amikor valakinek teljesül a varrós műhely-álma! :)
Nagyon klassz lett! :)

Remélem nekem is lesz nem is oly sokára hasonló! Addig is lesem a jobbnál-jobb praktikus ötleteket! ;-)
katafolt üzenete…
De jó :)
Az a szék külön is egy csoda!
Ili üzenete…
Nagyon örülök, hogy végre meg mutattad a várva várt műhelyed!Nekem csak egy dolog a furcsa!! Túl nagy a rend benne.Sajnos nálam ez nem jellemző!
Nagyon tetszik az órád is.
Sok jó ötletelést és munkát kívánok a meghitt kis műhelyedben !
Frivolina üzenete…
ó, de klassz!! veled örülök:)
Aledi üzenete…
Annyira aranyosak vagytok lányok, nagyon köszönöm!
Krizantám, biztos vagyok benne, hogy neked is lesz! Alig több, mint egy éve én is csak (irigykedve :) nézegettem a varrószobákat.
Katafolt, nekem nagyon bejött ez a szék. Üldögélni, kézzel varrni jobb a párnázott (sőt, a kanapé :), de géppel varrni ez szuper. Először üzletekben néztem hasonlót, de hamar elakadtam az árnál :), ezt pedig tényleg bagóért vettem, és két nap alatt helyrepofoztam.
Ilona, a rend valós, nem a fotó kedvéért van :) Nagyon rendszerető vagyok (bár a gyerekek némileg lazítottak rajtam :) Nem érdem ez, így érzem jól magam, sokkal jobban haladok, ha mindig minden a helyén van.
Ili üzenete…
Látszik, hogy nem a fotó kedvéért van a rend! Sajnos én nem tudom ezt elmondani magamról! Igaz én is mindig mindent visszateszek a helyére, de nem olyan precízen, ahogy kellene. Így is rengeteg időt el vesz a pakolgatás!
ezkriszti üzenete…
Nagyon hangulatos. Látszik, hogy ez munkarend és te tartani is tudod. Sok szép baba fog itt születni. :)
Mona üzenete…
Nagyon-nagyon tetszetős, gratulálok, leld benne örömöd, amikor csak beteszed a lábad!
Névtelen üzenete…
Ez lesz tehát a szülőszoba, ahol napvilágot látnak a babáid! Gratulálok hozzá! Bár nekem is lehetne egy ilyen tágas, rendezett dolgozósarkom!
Erzsi

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babavarrás, avagy hogyan NE varrjunk babát

Maci rugdalózóból - emlékmaci