Adventi... csizmák

Kb. 12 éve varrtam a fiamnak kis adventi zsákokat, aztán 10 éve még 24-t. Jó szolgálatot tettek évekig, de mostanra már elhasználódtak, egyébként sem volt bennük semmi különös.
Úgyhogy idén nekiveselkedtem és újakat készítettem, puha gyapjúszövetből, filc számokkal, vidám textilekkel, némi hímzéssel. A gyerekek nagyon lelkesen segítettek az anyagok társításában, az volt a feladat, hogy ne legyen két egyforma, egymás után ne következzék két azonos alapszín, és azért még szépek is legyenek :) Két nagyobb mikuláscsizma is készült. Remélem ezekkel újabb 10 évet kihúzunk...





Megjegyzések

Julcsi üzenete…
Nagyon jó!
És úgy örülök, hogy nem a megszokott karácsonyi színek!
És annak is örülök, hogy már van hova kitennetek:)
Monika üzenete…
Óóóóóó!Nem kicsi munka lehetett őket megvarrni,de az eredmény minden fáradozásért kárpótolhat.
Aledi üzenete…
Köszönöm szépen lányok!
Julcsi, bizony, az a legnagyobb ajándék, hogy az idei karácsonyt ebben a házban tölthetjük. Naponta legalább ötvenszer hálát is adunk érte a sorsnak :)
Ami a színeket illeti nagyban befolyásolta a választást, hogy milyen anyagom volt. A világosszürke pl. a lányom kinőtt gyapjúruhája volt
Kathy üzenete…
Nagyon jo otlet, es tenyeleg olyan szepen mutatnak! Biztos sok sok meglepetest fognak tartalmazni! :))
Kellemes unnepeket!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babavarrás, avagy hogyan NE varrjunk babát

Maci rugdalózóból - emlékmaci