Bejegyzések

Minibabás

Kép
Nagyon tetszett a babáját tarisznyában hordozó baba , úgyhogy készítettem egy hasonlót. A ruhaanyag vadi új, nem lehetett otthagyni :)

Szőrmók

Kép
Van úgy, hogy hónapokig (évekig!) áll valami félkészen. Ennek a mackónak is csak az arca hiányzott, úgyhogy varrtam neki egy mosolygósat, kapott masnit a nyakába, és máris mehetett a múlt szombati közös varrásra, ahol csere- bere ajándék lett belőle.

Altató pályázat

Kép
A Kondor Béla Közösségi Ház pályázat ot hirdetett Altató címmel. Bár alapvetően foltvarró pályázat, volt neki Gyerekjáték kategóriája, ahova beneveztem Zsuzsi babámat.  Zsuzsi a szokásos mosolygós Waldorf jellegű babám, romantikus pizsamát kapott hálósipkával. Valamiért szeretem, ha a babák fején van sapi, kalap, hajpánt, miegymás... Ha már foltvarrás, varrtam neki egy kis patchwork takarót is. Kb. ez az a méret, amit szívesen vállalok :) És kapott egy kis alvótársat is, ahogy illik, egy mini mackót. Teljesen kézzel készült kis jószág, elbíbelődtem vele rendesen. Nagy örömömre a zsűri a 2. helyet adta nekünk, köszönet érte! :) A kivitelezésre maximum pontszámot kaptam, erre különösen büszke vagyok, ugyanis semmivel nem készült nagyobb gonddal, mint bármely másik babám.

Tesó

Kép
Nemcsak új ruhákat, de testvérkét is kapott az előzőleg mutatott Piroska baba. Egy fiú babát. És mivel a fiúk is szeretnek öltözködni váltóruhákat is varrtam neki. A békás anyag már jó ideje áll a polcon, úgy érzem erre a kópé fiúbabára várt. Egy mini- mini bébi is készült, így olyanok együtt, mint egy baba család, pontosabban, mivel az ünnepelt szereti Anna, Peti, és Gergő történeteit azt hiszem nem sokat fog gondolkozni a neveken.

Piroska ruhatára

Kép
A piros ruhás baba  is új ruhatárat kapott. Készült neki vidám, nyári narancsos  ... szolidabb lila  ... és elegáns ünneplő.

Szép Születésélmény Pályázat

Kép
Lénárd Orsi keresett meg, hogy támogassam egy kedves kezdeményezésben. Orsi dúla, szüléskísérő. A pályázatról bővebben a blogján olvashattok. Sok szép, értékes ajándék várja a pályázókat, jómagam egy nagy, és egy kicsi alvó bébit ajánlottam fel. A nagyobbat játéknak a gyerkőcnek, a kicsit kabalának a mamának. 

Anita ruhatára

Kép
Szerintem emlékeztek Anita babára, sokatok kedvence volt. Mivel, természetesen, a lány babák is nők, szüksége volt néhány rongyra :) Úgyhogy kapott két rend ruhát kiegészítőkkel, és egy puha pizsamát is.