Bejegyzések

sató címkéjű bejegyzések megjelenítése

Vízimanó

Kép
Már ha van ilyen egyáltalán :) Férjem szerint nincs, de ha van is nem tudni semmit róla. Én azonban nem akadok fenn ilyen apróságokon. Ha van, ha nincs, megvarrtam. Az AMKA tavalyi kiállításain is részt vettem, nyáron Mariskával , télen a betlehem mel. Persze szokás szerint a jelentkezés határidejére még nemhogy a baba, de az ötlet sem igazán volt kész, úgyhogy hirtelen felindulásból írtam Vízimanót a lapra. Kezdetben még úgy gondoltam leányzó lesz, de aztán a fiú mellett döntöttem. A jól bevált karácsonyi manó mintájára készült kissé nagyobb fülekkel, és más ruhával: kék selyeminget kapott, bélelt mellénykét, és kék-fehér csíkos kötött zoknit. A pomponokat effektfonalból horgoltam. A körítés mellé tűnemezelt békák, és csigák hada valamint készen vásárolt bádogvödör náddal (illetve a kertből szedett bambusszal) Idén is szépséges albumba gyűjtötték a szervezők a kiállítás anyagát. Sajnos fényképezőgépet elfelejtettem vinni, úgyhogy a helyszínen csak mobil...