2013. május 30., csütörtök

Minibabás

Nagyon tetszett a babáját tarisznyában hordozó baba, úgyhogy készítettem egy hasonlót. A ruhaanyag vadi új, nem lehetett otthagyni :)





2013. május 28., kedd

Szőrmók

Van úgy, hogy hónapokig (évekig!) áll valami félkészen. Ennek a mackónak is csak az arca hiányzott, úgyhogy varrtam neki egy mosolygósat, kapott masnit a nyakába, és máris mehetett a múlt szombati közös varrásra, ahol csere- bere ajándék lett belőle.






2013. május 26., vasárnap

Altató pályázat

A Kondor Béla Közösségi Ház pályázatot hirdetett Altató címmel. Bár alapvetően foltvarró pályázat, volt neki Gyerekjáték kategóriája, ahova beneveztem Zsuzsi babámat. 
Zsuzsi a szokásos mosolygós Waldorf jellegű babám, romantikus pizsamát kapott hálósipkával. Valamiért szeretem, ha a babák fején van sapi, kalap, hajpánt, miegymás... Ha már foltvarrás, varrtam neki egy kis patchwork takarót is. Kb. ez az a méret, amit szívesen vállalok :) És kapott egy kis alvótársat is, ahogy illik, egy mini mackót. Teljesen kézzel készült kis jószág, elbíbelődtem vele rendesen.
Nagy örömömre a zsűri a 2. helyet adta nekünk, köszönet érte! :) A kivitelezésre maximum pontszámot kaptam, erre különösen büszke vagyok, ugyanis semmivel nem készült nagyobb gonddal, mint bármely másik babám.







2013. május 22., szerda

Tesó

Nemcsak új ruhákat, de testvérkét is kapott az előzőleg mutatott Piroska baba. Egy fiú babát. És mivel a fiúk is szeretnek öltözködni váltóruhákat is varrtam neki. A békás anyag már jó ideje áll a polcon, úgy érzem erre a kópé fiúbabára várt.
Egy mini- mini bébi is készült, így olyanok együtt, mint egy baba család, pontosabban, mivel az ünnepelt szereti Anna, Peti, és Gergő történeteit azt hiszem nem sokat fog gondolkozni a neveken.








2013. május 16., csütörtök

Piroska ruhatára

A piros ruhás baba is új ruhatárat kapott.
Készült neki vidám, nyári narancsos

 ... szolidabb lila
 ... és elegáns ünneplő.




2013. május 13., hétfő

Szép Születésélmény Pályázat

Lénárd Orsi keresett meg, hogy támogassam egy kedves kezdeményezésben. Orsi dúla, szüléskísérő. A pályázatról bővebben a blogján olvashattok. Sok szép, értékes ajándék várja a pályázókat, jómagam egy nagy, és egy kicsi alvó bébit ajánlottam fel. A nagyobbat játéknak a gyerkőcnek, a kicsit kabalának a mamának. 


2013. május 11., szombat

Anita ruhatára

Szerintem emlékeztek Anita babára, sokatok kedvence volt. Mivel, természetesen, a lány babák is nők, szüksége volt néhány rongyra :) Úgyhogy kapott két rend ruhát kiegészítőkkel, és egy puha pizsamát is.






2013. május 8., szerda

Szőke copfos

A pirosruhás baba kishúga ez a szőke copfos leányzó. Visszafogottabb, szolidabb ruhát kapott, de ez a natúr színvilág is kedvemre való, ráadásul a pöttyös anyagtól kellőképpen vidám is.
Kis gazdája szeretett volna egy játékbabát is a játékbabának :), akit magával hordozhat. Így kapott egy horgolt tarisznyát, és egy mini- mini alvó bébit is.










2013. május 5., vasárnap

Sajtó 2. :)

Nagy öröm ért nemrég. Mészely Réka, a Kisalföld szerkesztője keresett meg, hogy készítene egy cikket a babáimról az újság kéthetente megjelenő Lilla magazinjába. Jelentek már meg imitt- amott babáim, készült velem on- line interjú, de ilyen szép, hosszú, nyomtatott még nem :) 
Szerintem jó lett, tetszik, hogy ennyi fotót mellékeltek hozzá, végülis a babákon van a lényeg.
Köszönöm szépen Rékának a cikket, Belindának az ajánlást, Colette-nek a nyomtatott példányt! 




2013. május 2., csütörtök

Közönségdíj és sajtó

Emlékeztek még a Győri Babakiállításra készített Testvérekre? 
Mint kiderült egyik közönségdíjat nyerték el. Ennél nagyobb elismerésre nem is vágyom! :) Ráadásul megjelentek a májusi Praktika magazinban.
Köszönöm szépen Babucinak, hogy felhívta rá a figyelmem, sem a díjról, sem a megjelenésről nem tudtam.  Na, és persze, nagyon szépen köszönöm a győri kiállítás közönségének!